Földrajz » Elhelyezkedés a térképen » A tó kialakulása, geológiai előzmények » Vízrajz Vízrajz A Velencei-tó és a Velencei-hegység nem sorolható a bővizű tájaink közé. Alig több mint egy tucat vízfolyása van, és ezek nagyobb része szárazabb nyarainkon ki szokott száradni. Legfontosabb vízfolyása a Császár-víz, mely a Vértes délkeleti lejtőin ered, és a Zámolyi-medence vizeit összegyűjtve a Velencei-tóba ömlik. Viszonylag bő és állandó vízhozamának köszönhetően biztosítja a Velencei-tó fő vízellátását. A Velencei-hegységből hat patak táplálja a tavat, ebből a pákozdi Bella-patak a legjelentősebb. Ennek folyásában található a mesterséges Bella-tó is. A hegység vízfolyásait források, talajvíz és a lehulló csapadék táplálja. Velencénél a Vereb–Pázmándi-vízfolyás érkezik a tóba, melybe Kápolnásnyéken a Cibulka-patak torkollik. Délről 3 "árok" táplálja a tavat. A tó környékiek által jól ismert tómedri langyos forrásokat eddig még nem tanulmányozták. A Velencei-tó lefolyását a mesterséges Dinnyés–Kajtori-csatorna biztosítja. A vízmennyiség zsilippel szabályozható. Az idők folyamán a tó vízállása nagy ingadozásokat mutatott. Átlagosan 100 évente ki szokott száradni. Az elmúlt másfél évezredben 14-szer száradt ki, legutóbb 1863 és 1866 között. Ekkor a Fertő is kiszáradt. Az elmúlt századokban többször fölmerült a tó lecsapolásának gondolata, ez azonban nem valósult meg. Jelentős, a parti területeket is elöntő áradásai közül nevezetes az 1838. és az 1963. évi tavaszi áradás. Az 1960-as években megindult a Velencei-tó szabályozása. Vízszintszabályozó zsilipet építettek Dinnyésnél a Dinnyés–Kajtori-csatornára. A Császár-vízen víztározót létesítettek Zámolynál (1971) és Pátkánál (1975). A tó medrét sokhelyütt kikotorták, a kotrási iszapból szigeteket is létesítettek (Cserepes- és Velence-sziget). Sajnos a partvonal nagy részét feltöltötték és beton partvédőművel látták el, így kevés helyen maradt meg az eredeti, természetes tópart.