Sportolók, fürdőzők figyelmébe – a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság közleménye
A Velencei-tó tartósan alacsony vízállása miatt olyan mederterületek is megközelíthetővé válnak gyalogosan, amelyek korábban mélyebb víz alatt voltak és ahol csak úszni lehetett. Továbbá a tó alacsony vízállása ellenére még mindig vannak olyan szakaszok, ahol vízi sportok űzhetők.
A meder alján azonban lehetnek olyan tárgyak, amelyek eddig nem voltak felfedezhetők (elsüllyedt vízi járművek, autógumik, építési törmelékek, fémtárgyak). Ezek most a vízfelszín közelébe kerülhetnek, részben vagy egészben előbukkanhatnak. A természetes tavak nem átlátszóak, ezek szemmel nem feltétlenül vehetők észre, így a víz alatti akadályok a sekély mederben akár komolyabb sérülést is okozhatnak.

Különösen veszélyeztetettek a nagy sebességgel közlekedő vízisport-eszközök használói, így a szörfösök, kite-szörfösök, wingfoil használók és egyéb hasonló sporttevékenységet végzők.
A vízügyi igazgatóság mederkezelőként kapacitásához mérten tesz azért, hogy ezeket az akadályokat ütemezetten, a vízállás és a megközelíthetőség függvényében eltávolítsa, vagy ha ez nem azonnal lehetséges, akkor a helyüket megjelölje.
Amennyiben bárki ilyen vízi akadályt fedez fel, arra kérjük, hogy vízen úszó könnyű tárggyal (pl. PET palackot rákötve) jelölje meg és/vagy jelentse a helyet a vízügyi igazgatóságnak a szekesfehervar@kdtvizig.hu címen.
A munka folyamatos, de nem garantálható, hogy a Velencei-tó kiterjedt mederterületén minden veszélyforrás megszüntetésére azonnal sor kerül. Ezért szükség van a sportolók és fürdőzők figyelmére is.
Kérjük, mindenki fokozott fegyelmezettséggel és óvatossággal közlekedjen, körültekintő magatartásával hozzájárulva a balesetek megelőzéséhez!
Forrás: Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság


