Módosítva: 2020. 08. 14. Kedves Nadapiak!
Megdöbbenten állok, állunk a minap történt események előtt.
Nem is tudom, miként kezdjem, hogy rövid legyek és lényegre törő, de a friss élmények miatt nehezen lehet összehúzni a mondandómat.
Tegnapelőtt éjfél környékén még dolgoztam a számítógépen mikor motoszkálást hallottam. Mivel családom aludt ezért azt azonnal kizártam, hogy ők lennének az udvaron. Nem is gondoltam arra, hogy ilyen semmirekellő egyedek mászkálnak. Azt hittem megint állatok vannak a kertben az erdőből. Kinéztem hátha látok egy őzet vagy vaddisznót. Láttam is egy tagbaszakadt "vaddisznót" aki egy sötét idősebb Audi mellett állt a szomszéd háza előtt. Első reakcióm az volt, hogy a verandavilágítást felkapcsoltam és kiléptem a házból. Azonnal meg is kérdeztem kit és mit keresnek. Válasz helyett illuminált hangon egymással váltottak pár szót: "húzzunk innen a p
.ba". Felmértem a helyzetet, hogy itt nagy gond van, mert mikor az általam látott dúvad elmondta a mondandóját a szomszéd kerítésén mászott ki a másik. Egy harmadik a volánnál ült. Szépen nyugodtan beültek az autójukba és mintha misem történt volna, elgurultak. Nem siettek sehova. Nem tűntek megrémülve sem. Mondjuk nem is csodálom. Nem vagyok valami vérfagyasztó látvány, ráadásul, mert egyedül álltam velük szemben. Lefagytam a döbbenettől. Közben már hívtam is a 107 es számot majd a polgárőröket. Láttam amint elmennek a Barackos utcából, végig az Akácfasoron. Akkor még lámpát kapcsolva közlekedtek. Felértek a Békére ahol tisztán kivehető volt, hogy lekapcsolták a fényeket, de haladnak. A hatóságoknak beszámoltam az általam vélt utolsó helyükről. Kb. 15 perec múlva itt voltak, de nem találták őket. Persze, ennyi idő alatt, ha nagyon rálépnek a gázra, akár Székesfehérváron is lehettek már. Rendszám nem volt olvasható az autó hátulján. Felismerhetetlenül, teljesen általánosan voltak felöltözve arcukat nem ismerném meg újra, számomra ezek klónozott rosszarcúak. Farmer, kapucnis pulóver, átlagosnál picit nagyobb testalkat.
Szomszédomnak sms-t küldtem, hogy volt egy kis probléma nála. Úgy tűnt nincs itthon, kutyája nem ugatott. Nem válaszolt az üzenetemre ezért inkább felhívtam. Otthon aludt békésen. Megnyugodtam, hogy nem tettek kárt benne és a végén be sem mentek hozzá csak a kertjében jártak. Lefekvés előtt még megnéztem a többi szomszéd házát is hogy minden rendben van e mindenkinél. Szerencsére nem tapasztaltam semmit.
Gondoltam elmentek a faluból. Hát nem. Reggel hallottam mi történt. Arcátlanul, gátlások nélkül "dolgoztak".
Ezek az emberek, de inkább ne hívjam így őket, mert méltatlanok erre, nem ismernek félelmet. Mit ér bármilyen érték, ha a családunk, szomszédunk vagy lakóközösségünk egyik tagját fejbe kólintják akció közben? Belegondolni is rettenetes a következményekbe.
Nadapot azért is választottuk sokan, hogy itt nyugodtan élhessünk, akik meg itt laknak, ide születtek, itt nőttek fel azért laknak még itt és nem városban, mert erre a nyugalomra van igényük. Úgy érzem ezek a gazemberek megerőszakolták a falunkat.
Tennünk kell a tegnapelőtti esemény megelőzéséért. Sajnos azt már visszacsinálni nem tudjuk, DE saját komfortzónánk, családunk, szomszédunk és közösségünk érdekében fogjunk össze. Nem kell sokat tennünk azért, hogy ezen események bekövetkezésének lehetőségét minimálisra csökkentsük.
Az Önkéntes Polgárőrség létszáma nagyon alacsony, lehetőségeik szűkösek. Tagjaik a szabadidejüket áldozzák fel értünk. Minden percet, amit erre töltenek meg kell nekik köszönnöm, köszönnünk. Azt az időt a saját családjuktól veszik el. Értük és értünk teszik.
Lakossági megbeszélést hívunk össze Wagner Péter polgármester úr, a Polgárőrség és a Rendőrség támogatásával, részvételével. Mindenkire számítunk, aki tenni szeretne azért, hogy településünkön megmaradjon a nyugalmunk. Mindenkire számítunk, aki támogatja törekvésünket.
Az időpontot még le kell egyeztetni a Rendőrséggel, hogy részt tudjanak rajta venni. Ami biztos, hogy hétköznap 18 óra után szervezzük, hogy minél többen ott legyünk.
Addig is békés szép napokat, és a Jóisten óvjon minket ezektől az elemektől.
Nadap, 2015 május 13.
Bánfalvi Krisztián
Vissza a főoldalra
|