Módosítva: 2020. 08. 14. Önkormányzati tájékoztató
A tél végéhez közeledve szertefoszlott az a reményünk, hogy hóeltakarítás nélkül megússzuk ezt az évszakot.
A jelentős mennyiségű december-januári csapadék eső volt de egy alkalommal kellett a lehullott ónos eső miatt szórással csúszásmentesíteni. Februárban viszont a szép fehér világ beköszöntött, ami több alkalommal tett szükségessé hóeltakarítást.
Tulajdonképpen klasszikus tél van és remélhetjük, hogy a tavasz is márciusban beköszönt.
A Képviselő-testület február 10-én tartotta idei első ülését.
Elfogadtuk a község költségvetését, ami 54,8 mFt főösszeget tartalmaz. Sajnos a kormány által eszközölt megszorítások miatt tartalékainkhoz kell nyúlni, bár az idén semmilyen beruházást nem tervezünk.
Az óvoda, mint társult intézmény 7,5 mFt-jába kerül önkormányzatunknak. Korábban az önálló intézmény költségvetése mintegy 11,- mFt volt, ezért mint átépített, kibővített formájában is célszerű az intézményi társulás.
Önkormányzatunk, mint a közmű tulajdonosa a DRV-vel mint üzemeltetővel lefolytatott egyeztetés után elfogadta a csatornahasználati díjat, ami alatta maradva az országos átlagnak 6 %-os emelést jelent. Miután környékünkön a víziközmű-díj országos viszonylatban is magas, pályázatot nyújtottunk be a KvVM. felé állami támogatás elnyerésére. Ez minden évben így történik.
A Képviselő-testület szintén elfogadta a szemétszállítási díjat, amit a VHG Kft. két alternatívában terjesztett elő. Az "A" változat ami elfogadásra került az eddigiekhez hasonló rendszerben működő szemétszállítást, zöldhulladék elszállítást és lomtalanítást tartalmaz.
A "B" változat ami az ingatlanoktól történő szelektív hulladékgyűjtést tartalmazta, nem került elfogadásra. Jelenleg a műszaki és tárgyi feltételei ennek nem állnak rendelkezésre és a díj is lényegesen magasabb lett volna.
A Képviselő-testület meghatározta idei munkatervét és egyéb - partnerszervezetekkel kapcsolatos - határozatokat hozott.
Wagner Péter polgármester
Vissza a főoldalra
|