Módosítva: 2020. 08. 14. Tisztelt Olvasó!
A Nadapi Hírmondó külön kiadását tartja kezében.
Újságunknak ez a száma óvodánk felújítása és bővítése miatt kerül Önökhöz. Szeptember elsején Országgyűlési Képviselőnk, a Fejér Megyei Közgyűlés Elnöke és a Gárdonyi Kistérség polgármestereinek jelenlétében az óvodások versével kezdődött az ünnepség.
Wagner Péter polgármester megnyitó beszéde:
Az Önkormányzatok megalakulásával 1990-ben a települések kezükbe vették sorsuk irányítását.
Az első önkormányzati ciklusban határozták el az akkori testület tagjai, hogy Nadapon óvodát építenek azért, hogy legalább a kis gyerekeknek ne kelljen elutazni a faluból. Ez az épület sok minden volt az idők folyamán, legutoljára turista szállás. Ennek átépítésével jött létre az óvoda 1993-ban, tehát most tizenöt éves.
Az akkor 420 lelket számláló kis falunak elég volt a 15 férőhelyes intézmény. Sajnos egy ideig még sok is, hiszen az akkor stagnáló népességű, öregedő faluban csökkent a gyerekek száma, így 1994 és 1998 között fenyegetett az intézmény bezárásának réme.
Az 1998-ban megválasztott testület programot dolgozott ki Nadap lélekszámának növelésére, az elvándorlás és öregedés megállítására.
A település körüli szántóföldek belterületbe vonása, közművesítése után mintegy 130 új lakótelket alakítottunk ki és értékesítettünk. Zömében magántulajdonosok, de önkormányzati telkeket is sikerült kialakítani és értékesíteni.
Megindult az építkezés és mára a lélekszám mintegy 20 %-kal nőtt, jelenleg 520 fő körüli.
Örvendetes, hogy zömében fiatal családok költöztek ide és építkeznek, költöznek Nadapra folyamatosan.
Évente mintegy 8-10 ház épül és örvendetes a sok születő gyermek.
Elmondhatjuk, hogy a tíz évvel ezelőtt indított programnak mára ért be az első gyümölcse, óvodánk szűknek bizonyult.
Az Önkormányzat jelenlegi Képviselő Testülete a népességi adatok és a várható további születések alapján elhatározta, hogy az óvodát 2008-ban felújítjuk és bővítjük.
Volt olyan elképzelés, hogy a volt TSZ udvarban teljesen új intézményt építünk, de ezt a népességi adatok és a költségek miatt elvetettük.
Az átépítést indokolta az is, hogy az EU előírásoknak az intézmény nem felelt már meg, így 2008 év végéig működhetett volna.
Velence várossal intézményi társulást hoztunk létre, olyant, mint az iskola esetében, ami hosszú évek óta jól működik. Ezzel a normatív támogatás kedvezőbb lett, az óvoda üzemeltetési költsége mintegy 1/3-ával csökkent. Felújításra pályázni is csak társulási formában lehetett. Pályázati pénzre igen csekély esélyünk lett volna mint kistelepülésnek, ezért a saját erő biztosítása mellett döntöttünk. Értékesítettük a könyvtár ingatlant, segített a Vízi-közmű Társulat és Velence Város Önkormányzata is vissza nem térítendő összeggel támogatott bennünket. Sikerült elérni, hogy a beruházás nettó finanszírozása nem csorbítja Nadap község költségvetését.
Itt köszönöm meg a támogatást Velence polgármesterének.
Óvodánk megújulva áll Önök előtt, udvarát is bővítettük. Továbbra is egy vegyes csoporttal működik, így nem kellett nevelő létszámot bővíteni, 25 gyermek egész napos és további 4 5 gyermek délelőtti foglalkoztatására van lehetőség.
Felkérem Ecsődi László Urat körzetünk Országgyűlési Képviselőjét és dr. Balogh Ibolyát a Fejér Megyei Közgyűlés elnökét, hogy az intézményt nyissák meg.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
Ecsődi László és dr. Balogh Ibolya megnyitójukban örömüket fejezték ki, hogy egy ilyen kis falu is képes fejlődni, népesedni, ez ma Magyarországon ritka, de ez a jövő záloga.
Tóth Béla plébános Úr felszentelte az intézményt.
A szalag átvágása után a vendégek megtekintették az új óvodát.
Vissza a főoldalra
|