Az őskortól a vaskorig
A Velencei-tó északi partvidékén, a Vértes és a Velencei-hegység közé ékelődve található Nadap története több ezer évre nyúlik vissza. A kistelepülés területe az őskortól fogva lakott volt, gazdag régészeti emlékek és birtokviszonyok tanúsítják múltjának rétegzettségét.
Nadap környékén a Kőbánya területén végzett ásatások során az őskőkor végéről (felső-paleolit) származó településnyomokat tártak fel: tűzhelymaradványok, pattintott kőeszközök, állatcsontok kerültek elő, jelezve, hogy már több tízezer évvel ezelőtt is éltek itt emberek.
A bronzkorban (Kr. e. 2000–800) virágzó élet folyt a térségben, amit középső bronzkori (vatyai kultúra) és késő bronzkori (urnamezős kultúra) temetkezések igazolnak. A János-hegy oldalában talált 628 darabból álló bronzkincslelet különösen értékes: mezőgazdasági szerszámok, fegyverek, ékszerek és kereskedelmi eszközök kerültek elő. A leletanyag egykori kovácsműhelyt idéz, melynek eszközei – öntőformák, kalapács, üllő, borotvák, viseleti tárgyak – ma a székesfehérvári múzeumban láthatók. Az egyes tárgyak görög, krétai és anatóliai kapcsolatokra utalnak, így a térség már az ókorban is része volt a nagy európai kereskedelmi hálózatoknak.
A középkori birtokviszonyok
A középkorban Nadap a székesfehérvári váruradalom része volt, és 1193-ban már a fehérvári keresztes lovagrend birtokaként említik. Később a nagyhatalmú Csák családhoz került, akik a csókakői uradalomhoz csatolták. 1239-ben Csák Miklós végrendeletében három fiának adományozta a települést. A 14. század második felében Nadapnak már azonos nevű birtokosa volt. Később a Buzlay család révén Lovasberény uradalmi területéhez került, amelyhez évszázadokon át tartozott. A török hódoltság idején a falu elnéptelenedett, pusztává vált, lakossága elmenekült vagy elhurcolták.
Újratelepítés és német telepesek
A 18. században Fleischman Anzelm földesúr kezdte meg a falu újratelepítését, 1720 után. A földesúr vásárlással jutott a területhez, de a birtoklást több hazai nemescsalád – köztük a Deső, Dénes, Miskey, Sándor, Gziráky – is vitatta. Végül 1731-ben a Gziráky család szerezte vissza a birtokjogot.
A német telepesek 1740 körül kezdtek beköltözni. 1740-ben megépült a falu római katolikus temploma Palermói Szent Rozália tiszteletére – korábban a hívek Lovasberénybe jártak istentiszteletre. 1761-ben önálló plébániát alapítottak, 1785-ben már 53 házban 92 német család élt a településen, összesen 453 fő. A falu szerkezete ekkor alakult ki, a templom köré épült házak között szőlőskertek, présházak, kis udvarok húzódtak meg.
Küzdelmek a földesúrral, társadalmi változások
1771-ben a Gziráky család szerződést kötött a telepesekkel a szőlőhegyek művelésére, de a lakosság és az uraság közötti viszony nem volt mindig békés. 1809-ben a földesúr elvette a közösségtől az árendás földeket, ami tiltakozáshoz vezetett. Az 1840-es években iskolaépítésre kedvezményeket adtak, de 1848-ban az úrbéresek már nyíltan megtagadták az adók befizetését. A földek tagosítása 1858-ban történt meg, de a szőlőváltság elmaradása újabb vitákat szült.
A XX. század és a modern kor
1930-ban Nadapnak 700 lakosa volt, közülük 675 fő német nemzetiségű, túlnyomó többségük katolikus. A település fő földbirtokosa Cziráky László volt, akinek 400 kataszteri holdas birtoka a község jelentős részét magában foglalta. A lakók mezőgazdasággal, szőlőműveléssel, állattartással és erdőgazdálkodással foglalkoztak.
A második világháborút követő kitelepítések, földreformok és államosítások jelentősen megváltoztatták Nadap arculatát. A közösség azonban kitartóan őrizte hagyományait, vallási életét és német identitását. Az 1990-es évek rendszerváltása után a község új lendületet vett: fejlődésnek indult a turizmus, a helyi vállalkozások, és ismét közösségi erővé vált a múlt iránti tisztelet.
Örökség és jövőkép
Nadap nem csupán történelmi érdekesség – hanem élő közösség, amely gazdag múltját öntudattal, de nyitott jövőképpel őrzi. Az itt élők méltán büszkék arra, hogy településük több ezer éves múltra tekinthet vissza – a bronzkori kovácsok örökségétől a barokk templomon át a szabadságharc küzdelmeiig. A történelmünk nemcsak emlék – hanem alap, amelyre a jelen közössége épít.